Értsd meg a pánikbetegséget!

Ha egyike vagy a Magyarországon élő több ezer pánikbetegséggel elő embernek, akkor az alábbi helyzet biztosan ismerős lesz: Épp egy zsúfolt helyen tartózkodsz, például buszon, boltban, rendezvényen, amikor hirtelen rádtör a rosszullét. A légzésed felgyorsul, izzadni kezdesz, az izmaid megfeszülnek, a szíved majd’ kiugrik a helyéről. Hogy elkerüld a katasztrófát, amilyen gyorsan csak tudsz, kilépsz a helyzetből. Utána valószínűleg azon töprengsz, hogy miért csinálja ezt veled a tested, és mi lesz, ha újra rádtör egy roham? Egyáltalán, mi ez a kibírhatatlan állapot, és miért szenvedsz ennyire tőle?

Ha jobban belegondolunk, az emberiség történelmében a pánikreakciónak mindig megvolt az értelme. Képzeld el egyik ősödet néhány ezer évvel ezelőtt: kilép az erdőből egy tisztásra és a túlsó oldalon meglát egy hatalmas medvét. Az állat még nem vette észre, de távoli felmenődnek hirtelen vadul kezd kalapálni a szíve, az adrenalin csak úgy száguld az ereiben.

Hirtelen minden gondolata, minden érzékszerve a veszélyre fókuszál. Légzése szaporábbá válik, hogy a felgyorsult véráram friss oxigénnel láthassa el izmait, amelyek megfeszülve felkészítik őt a menekülésre vagy a megküzdésre. Hősünk ekkor amilyen óvatosan csak tud, visszahúzódik a bozótosba: szerencséje volt.

A világ azóta jócskán megváltozott. Ma Magyarországon viszonylag kicsi az esélye annak, hogy egy medvével, vagy bármilyen halálos vadállattal találkozz úgy, hogy nincs köztetek rács. Azonban a testünk működése semmit nem változott az elmúlt néhány ezer évben.

A pánikreakciót úgy tudnám szemléltetni, mint egy autó riasztóját. Ha jól van beállítva, akkor csak abban az esetben riaszt, amikor az autó tényleg veszélyben van. Ha viszont ez a riasztó túl érzékeny, akkor a kocsi akkor is visít, ha mondjuk egy teherautó elmegy mellette az utcán.

Saját belső riasztónk ugyanígy képes elállítódni: nincs szükség életveszélyes helyzetre, sőt még valódi veszélyre sem ahhoz, hogy testünk a teljes készenlét állapotába kapcsoljon. Ennek az állapotnak része többek között a heves szívdobogás, a feszült figyelem, verejtékezés, izomfeszülés, szapora légzés. Bár ezek a tünetek rendkívül ijesztőek lehetnek, valójában veszélytelenek, sőt olykor a túlélésünket szolgálják.

Képzeld csak el azt a korabeli embert, aki egy vadállattal találkozva nem kapcsolt át feszült figyelmi üzemmódra, nem készítette fel az izmait a futásra vagy a harcra, vagy talán fel sem mérte rendesen a veszélyt. Nos, ha voltak is ilyen típusú emberek, a túlélési esélyeik jóval csekélyebbek voltak, mint „pánikolósabb” társaiknak. Biztosan furcsa lesz ezt olvasni, de a pánikreakció tulajdonképpen érted van, bizonyos esetekben még ma is életmentőek lehetnek a tested reakciói.

Pánikbeteg klienseim egy részének már az is segít csökkenteni a szenvedéseit, hogy ráébrednek: a tüneteik megjelennek teljesen biztonságos körülmények között is. Például a szívdobogás természetes egy kiadós lépcsőzés vagy futás után, ahogy az izzadás és a légszomj is megjelenik ilyenkor. Ami a rohamokat illeti, attól válnak rendkívül félelmetessé, hogy látszólag ok nélkül, a semmiből jelennek meg.

Ez azonban nem így van. Pontosan beazonosíthatóak a kiváltó és a fenntartó tényezők is. A következő cikkemben a pánikbetegséget fenntartó folyamatokról lesz szó.

Ki vagyok?

Gebei Sándor tanácsadó pszichológus, kognitív viselkedésterapeuta- jelölt. Az ügyfeleim többsége szorongásos panaszokkal, pánikzavarral, illetve valamilyen fóbiával fordul hozzám. Kecskemét belvárosában van a rendelőm, de végzek online konzultációt is. Ha kérdésed van, vagy szeretnél egy időpontot kérni, a honlap alján megtalálod a kontaktjaimat.