Hogyan juthatsz el egy másik ember valódi megértéséhez?

Attól a pillanattól kezdve, hogy megtanulunk beszélni, az egyik leggyakoribb kérdés, ami elhagyja a szánkat, a miért. Miért? Mert ezzel tesszük a világot áttekinthetőbbé a magunk számára. Azáltal, hogy megkeressük a dolgok mögött rejlő okokat, hirtelen valahogy kezelhetőbbé és könnyebben bejósolhatóvá válik a világ.

Az emberiség ősidők óta próbálja megérteni a környezetét, amelybe csakúgy beletartoznak a természeti jelenségek, mint a többi ember viselkedése. Ez utóbbi megértésével napjainkban a pszichológia próbálkozik több-kevesebb sikerrel, a folyamat modern neve pedig az empátia. A bejegyzésben körül fogjuk járni, hogy a legtöbbször hol hiúsul meg az empátia, és mit tehetünk azért, hogy fejleszthessük magunkban ezt a képességet.

Nézz meg engem/ bezzeg én

Sajnos a legtöbb ember, akivel találkoztam, eddig a pontig jut el egy másik ember megértésében. Összeméri a másik helyzetét valami hasonlóval, amit már átélt, és talán helyesen reagált le, majd annak fényében ítéli meg a másik ember reakcióját. „Bezzeg nekem is nehéz gyerekkorom volt, mégis milyen sokra vittem…ő meg…” Az a korlátja ennek a fajta gondolkodásmódnak, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy egy másik emberről van szó, másmilyen értékrenddel, emlékekkel és személyiséggel. A bennünket körülvevő világról alkotott kép és az arra való reakció egyénenként eltérő, és rendkívül tág határok között mozoghat.

Mivel azonban mindannyian a saját fejünkben lakunk, csak önmagunkhoz viszonyítva vagyunk képesek értelmezni mások szavait és tetteit. Arra figyelünk, hogy miben hasonlítanak hozzánk, vagy épp miben különböznek, de a viszonyítási alap a legtöbb esetben mi magunk vagyunk. Az önmagunkból kiinduló megismerés a világképek és viselkedési normák sokfélesége miatt korlátoz minket az empátia gyakorlásában, de azért innen még lehetséges fejlődni.

Mi kellene nekem ahhoz, hogy így viselkedjek, vagy érezzek?

Ezen a szinten már jól meg tudjuk érteni a körülöttünk lévő emberek viselkedését, de szükséges hozzá némi erőfeszítés, és egy kis önismeret sem árt. Amikor például azt látjuk, hogy valaki nem képes fékezni az indulatait és ordítozik valakivel, akkor kapásból rávághatjuk, hogy mi aztán ilyet soha. Nincs az a helyzet. De biztosan nincs?  Az önismeret nem csak abból áll, hogy tudjuk, hogy mik az erősségeink és hol vannak a határaink.

Azt is jelenti, hogy beismerjük –legalább magunknak, csendben, mikor senki nem hallja-, hogy tudunk esendőek is lenni, és olykor megteszünk olyan dolgokat is, ami nem feltétlenül passzol a magunkról kialakított képünkbe. Az, hogy az adott helyzetet mi másként reagálnánk le, az egyrészt egyáltalán nem biztos, másrészt csak annyit bizonyít, hogy különböző személyiségek vagyunk.

Egymás megértésének egyetlenegy módja létezik: meg kell találnunk magunkban azt a részt, amely képes kapcsolódni a másik emberhez. Ez korántsem annyira ködös, mint amilyennek első olvasatra tűnik, igaz, szükséges hozzá némi emlékezőtehetség. A korábbi példánál maradva keressünk egy olyan emléket magunkban, amikor olyan dühösek lettünk, hogy ordítottunk, vagy legalábbis szerettünk volna. Időzzünk el itt egy kicsit. Mi volt akkor bennünk? Fájdalom? Harag? Tehetetlenség érzés? Esetleg némi félelem?

Ezt a képletet szinte bármilyen érzelemre és viselkedésre behelyettesíthetjük, amelyet másokban meg szeretnénk érteni. Viszont el kell hozzá ismernünk magunkban, hogy időnként bennünk is vannak „szalonképtelen” érzések, mint mindenki másban. Önnön nagyszerűségünk elefántcsont tornyából kitekintve soha senkit sem leszünk képesek igazán megérteni.

Fontos itt megjegyezni, hogy nem kell mindig mindenkivel empatikusnak lenni, mindenki érzelmeire ráhangolódni, de a közeli kapcsolataink fenntartásához létfontosságú az igazi megértés. Az empátia nem feltétlenül jelenti azt sem, hogy okvetlenül helyeseljük, vagy akár csak elfogadjuk a másik ember viselkedését. Nem jelenti azt sem, hogy eltűrjük azt, hogy mások rosszul bánjanak velünk.

Sőt, ilyenkor annak megértése, hogy mi zajlik a másik emberben, segítséget tud adni ahhoz, hogy tiszta fejjel, mégis határozottan kiálljunk magunkért. Már úgyis annyit emlegettem ezt az ordibálós példát: ha velünk kezd el egy mérges ember emelt hangon beszélni, akkor a megértés segítségével elkerülhetjük, hogy mi is hangoskodni kezdjünk, tovább rontva ezzel a helyzeten.

Érdemes magas szinten űzni az empátia művészetét, mert így a világ sokkal kevésbé lesz ijesztő és kiszámíthatatlan. Jó hír, hogy ez a képesség fejleszthető, és a mindennapi élet során bőven adódik alkalom gyakorolni is. Remélem, hogy érdekesnek és hasznosnak találtad ezt a bejegyzést. Ha maradt benned kérdés, vagy szeretnél segítséget kapni ahhoz, hogy megérthess másokat, vagy magadat megértesd, keress meg bátran. Az elérhetőségeimet megtalálod a honlapon.