Mihez kezdesz a konfliktusaiddal?

Felismered a képen látható állatot? Ganajtúró bogár a neve. De mit is keres egy ízeltlábú portréja egy pszichológiai témájú cikk elején? Amikor az emberekkel a konfliktuskezelési szokásaikról beszélgetek, számos „stratégiát“ hallva önkéntelenül ez a kép ugrik be. Rengeteg ember csak odázza, halogatja, tologatja, görgeti a konfliktusait, mint a képen látható bogár a galacsint.

Minden folyamatos kapcsolódásnál, mint amilyenek például a baráti- és párkapcsolatok, jellemzően számtalan kisebb-nagyobb sérelem adódik. Ezek a pozitív érzelmekhez hasonlóan szerves részei minden emberi kapcsolatnak. Az időnkénti súrlódásokat lehetetlen elkerülni következmények nélkül. Miért próbálják sokan mégis megúszni a harcot?

Konfliktuskerülés okai

A konfliktuskezelés nehézségeinek mélyre nyúlnak a gyökerei, nem ritkán egészen a gyermekkorba. Aki olyan légkörben nevelkedett, ahol sosem lehetett igaza, az egyik vagy mindkét szülő keményen megtorolt mindenféle különvéleményt, az gyermekként azt tanulta meg az életről, hogy jobb, ha hallgat.

Ez a félelem az esetleges bosszútól vele marad a felnőtt életében is, és akadályozhatja önmaga képviseletét. -Mi lesz, ha elhagy? Mi lesz, ha egyszerűen kinevet? Mi lesz, ha kirúg a főnököm, mert elmondom a véleményem?- Lehetne a végtelenségig folytatni ezeket a kérdéseket, közös bennük, hogy a következményektől való félelem vezérli őket, amely elnémít a kritikus pillanatban.

Van olyan szülő is, akik ha vita van a gyerekkel, egyszerűen nem szól hozzá. Ez hihetetlenül éretlen és kegyetlen viselkedés egy gyerekkel szemben, akinek minden vágya, hogy a szülei szeressék és büszkék legyenek rá. Ezen túlmenően azt az üzenetet adja útravalóként az életre, hogy senki nem fogja szeretni, ha megpróbálja képviselni önmagát.

Végül vannak, akiknek a harc nem fér bele az önmagukról alkotott képbe. Aki csendesnek, szelídnek, kedvesnek, szerénynek tartja önmagát, annak veszélybe kerülne az énképe, ha beleállna a konfliktusaiba.

Létezik egy nagyon hatásos eszköz, amely rengeteget segíthet egy-egy nehéz helyzet elsimításában, ez pedig a humor. Egy jól időzített vicces reakció villámgyorsan képes elvenni a szituáció élét, és javítani a párbeszédet. Azonban mint mindent, a viccelődést is érdemes a megfelelő mértékben adagolni. Biztosan ismersz olyanokat, akikkel nem lehet komolyan beszélni, mert mindent elpoénkodnak.

Ez amellett, hogy egy idő után nagyon fárasztó tud lenni, ellehetetleníti a konfliktusok rendezését. Az örökké humorizáló személynek pedig pont ez a -sokszor nem is tudatos- célja: elkerülni a szembenézést, önmaga felvállalását, a konfliktus megoldását.

Az azonosulás egy másik út, amellyel megúszhatónak tűnnek a konfrontatív helyzetek. Azzal, aki hajlamos mindig mindenben igazat adni a másiknak, gyakorlatilag lehetetlen összeveszni. Ennek a „békének“ azonban ára van: aki folyton mindenkivel egyetért, az saját magára törvényszerűen nemet mond. Nem képviseli az igényeit, a vágyait, a gondolatait és az ellenérveit. Ez pedig iszonyú belső feszültséggel jár. Ezt sokan úgy vezetik le, hogy az ellenfél háta mögött másoknak mondják el a véleményüket. Ezáltal a kellemetlen érzések valóban csökkennek, de mivel a ventiláció sosem az illetékes felé történik, a feszült helyzet nem is oldódik meg.

 Kezeletlenül hagyva folyamatosan tölti azt a bizonyos poharat, amely egyszer csak betelik. A felgyűlt indulatok pedig jellemzően egy veszekedés során robbannak, és akkor a másik fél csak kapkodja a fejét, hogy olyan sérelmek zúdulnak rá, amelyekre sokszor már nem is emlékszik. Az ilyen indulatkitörések a legtöbbször a kapcsolat sérülésével járnak.

Ezt úgy lehet elkerülni, ha a sérelmek egyesével, a keletkezést követő legrövidebb időn belül meg vannak beszélve. Persze nem szeretnék senkit arra buzdítani, hogy minden apró dolgon akadjon fenn, és üljön le beszélgetni. Amin túl tudsz lépni egyedül, csendben, azon lépj túl! Ha viszont tüske marad benned, akkor cselekedned kell.

Hogyan tudod viszonylag biztonságosan közölni, ha valami rosszul esik? Úgy, ha magadról beszélsz: „Nézd, amikor azt mondod, hogy…, az nekem rettentő rosszul esik.“ A saját érzéseidet, a saját helyzetedet kell képviselned, hiszen te tudod a legjobban, hogy mi zajlik benned. A másik ember nem gondolatolvasó, nem lát a fejedbe.

És még valami: te sem látsz az övébe. Tehát ha róla kezdesz beszélni: „figyelmetlen/tapintatlan/stb. vagy“, akkor ezzel csak védekezésre, vagy ami még rosszabb, támadásra készteted, a konfliktus pedig marad, ahol volt. Ha magadról beszélsz, az érzéseidről, azzal nem nagyon lehet vitába szállni.

Meglehet, hogy a másik egyszerűen nem tud az érzéseiddel mit kezdeni, esetleg a fejedhez vágja, hogy túlzottan érzékeny vagy, esetleg fáj az igazság. Elképzelhető, hogy így lesz. Azonban ez nem akadályozhat meg abban, hogy konzekvensen képviseld önmagad. Ha pedig sosem megy át, amit mondani szeretnél, akkor itt az ideje megkérdezned magadtól, hogy valóban szükséged van-e olyan barátra, párra, ismerősre, stb., aki folyamatosan megbánt, majd semmibe veszi, amit érzel.

Gebei Sándor Pszichológus

Tanácsadó pszichológus vagyok, szakterületem az újrakezdés. A célom az, hogy segítsek egy válást, vagy komolyabb szakítást követő krízisen túljutni. A történtek megértésében, elfogadásában, feldolgozásában tudlak támogatni. Ha úgy érzed, hogy elakadtál, keress meg! 

+3670/269-6886

www.gebeisandor.hu

https://www.facebook.com/pszichologus.gebei.sandor