TUDSZ TENNI A LELKI EGÉSZSÉGEDÉRT
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legújabb bejegyzéseimről! Fejleszd magad, tanulj, légy kíváncsi!
Az adataidat az Adatvédelmi Tájékoztatóban leírtak szerint kezeljük.
Az adataidat az Adatvédelmi Tájékoztatóban leírtak szerint kezeljük.
Az adataidat az Adatvédelmi Tájékoztatóban leírtak szerint kezeljük.
Tanácsadás. Több bajom is van ezzel a szóval annak ellenére, hogy a diplomámon is ez áll: „Tanácsadó pszichológus”. Mégis, tanácsot a legritkább esetben adok. Miért? Mert általában nem működik. A legtöbben ugyanis nem tanácsra vágynak, abból kaptak eleget. Azt tapasztalom, hogy a többségnek valódi figyelemre és egy független, külső nézőpontra van a leginkább szüksége.
Nem azt mondom, hogy tilos tanácsot adni egy barátodnak vagy a párodnak, de érdemes előtte jól átgondolni. Honnan tudhatod, hogy melyik az a helyzet, amikor érdemes tanácsot adni? Amikor kérik. Amikor ezt hallod: „Kérlek, adj tanácsot!” vagy: „Te mit tennél a helyemben?” Minden más helyzetben a tanács osztogatása valószínűleg rossz ötlet.
Könnyen lehet, hogy a másik ember nem erre vágyik, hanem például meghallgatásra, együttérzésre, vagy arra, hogy panaszkodhasson egy jót. Amikor kéretlenül tanácsot adsz, az olyan, mint ha fölébe helyeznéd magad a másik embernek. És ha a párod vagy egy barátod épp elmeséli a napját, és csak egy kis empátiára, esetleg bátorításra vágyik, akkor nem biztos, hogy célravezető megmondani neki a tutit.
Amikor a másik szomorú, akkor az, hogy meghallgatod olyan, mint ha leülnél mellé és csak úgy vele lennél. A kettőtök viszonya ilyenkor szimmetrikus. Tanács adásakor megbomlik ez a szimmetria, és a tanácsot adó feljebb kerül, hiszen ő ismerni véli a probléma megoldását.
Képzelj el két embert, akik együtt vannak, és mindketten hajlamosak egy felmerülő problémára azonnal tanáccsal szolgálni. Ha valamelyiküknek gondja van, a másik rögtön fölébe kerekedik, és viszont. Ez olyan lenne, mintha libikókáznának: soha nincsenek egy szinten, így valódi találkozás és kapcsolódás sem jöhet létre köztük.
Sokszor célravezetőbb egyszerűen végighallgatni a másik embert, időnként visszajelezni, hogy értjük, amit mond. Ez nem kell, hogy okvetlenül egyetértés legyen. Rá lehet nézni a világra időnként a másik szemével is: ez a valódi találkozás.
Végül, ha már mindenképpen ki kell mondanunk a véleményünket, akkor az jó eséllyel hasznosabb lesz, ha a másik perspektívájából is tudjuk látni a dolgokat.
Gebei Sándor Pszichológus
+3670/269-6886